Hónap: 2013 február

Bezárt a Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállítása. Október óta több mint 170 ezren látták a tárlatot, az utolsó hétvégén a múzeum meghosszabbított nyitva tartással várta a látogatókat. A francia posztimpresszionista alkotó csaknem 100 műve többek között a párizsi Louvre, a Musée d `Orsay, valamint a londoni National Gallery és a New York-i Metropolitan múzeum gyűjteményeiből érkezett, és 300 milliárd forintra volt biztosítva. Először a nyitást követő napon néztem meg a kiállítást és egy kissé belegabalyodtam Cézanne-ba. Bevallom nem tudtam, hogy ő és Émil Zola gimnáziumi osztálytársak voltak.

 

Aix-ben, és később is szoros barátság fűzte össze őket. El kellett olvasnom Zola „Mestermű” (L’Oeuvre) c. könyvét, amelyre Geskó Judit kurátor már az első tablón felhívta a figyelmet. Nem volt könnyű megszerezni. Utolsó magyar nyelvű kiadása 1935-ben készült. Azt tartják, hogy talán ez Zola legszemélyesebb hangvételű regénye. Valóban, tele van sok életrajzi elemmel, közösen átélt eseményekkel. A regénybeli Claude alakját kétségtelenül Cézanne ihlette. Valószínű, hogy túl jól sikerült az ábrázolás, hiszen a megjelenést követően Cézanne véget vetett addig bensőséges kapcsolatuknak. Hogy a ”Mestermű” mennyire kulcsregény, az ma már eldönthetetlen, de könyvben lévő utalások miatt újra, (majd még egyszer) meg kellett néznem a képeket. A ’Boncolás’-t, ’Hortense arcképe’t,

 

a ’Fürdőzők’-et nem volt nehéz azonosítani. Zola élményszerű leírásai alapján sokkal jobban érthetővé vált a műveivel örökké elégedetlen festő drámája. Talán túl van dramatizálva a festészetbe végzetesen beleszerelmesedett regénybeli művész alakja, kiváltképp öngyilkossága, de a mű ezzel együtt elementáris erejű, alakjai élőek, színes képet ad a korabeli Párizs kulturális pezsgéséről, Cézanne életének a helyszíneiről. A kiállítás utolsó termét Cézanne kortársainak és tisztelőinek a festő életművéről mondott értékelései zárták.

Baudelaire ma különösen megszívlelendő mondata így hangzik: „Dolgozni sokkal kevésbé unalmas, mint szórakozni”. Igaza van…

Az ivánci kereszt

John Ford hollywoodi filmrendezőtől származik a mondás:
„ha választhatsz a legenda és a valóság között, mindig a legendát válaszd. A valóság ugyanis túlságosan prózai”.

1973-ban Ivánc község nem járult hozzá, hogy a falu határában, az Őriszentpéterre vezető országút mellett álló keresztet, a Szombathelyi Falumúzeumba szállítsák. A ragaszkodás nem a kultikus tárgynak, hanem egy tragikus esemény emlékfájának szólt.

A faluban keringő horrorisztikus történettel a szélesebb közönség 1983-ban, a megyei napilap tudósítása révén ismerkedhetett meg .
Valamikor a XX. század elején – szólt a fáma – Sebők János ivánci gazda Jancsi nevű gyermeke által őrzött marhák, a friss lucernába tévedtek. A tehenek felfúvódtak, az egyik ki is múlt. Az esettel szembesülő szigorú apa, hirtelen haragjában baltával agyoncsapta a fiát. Szomszédját, az eset szemtanúját, hallgatásáért cserébe, nagy összeggel lefizette. A holttestet, a határban ketten földelték el, azután, éjnek évadján a nyomokat elboronálták.
A gyerek eltűnéséről később azt híresztelték, hogy a fiú szerelmi bánatában kivándorolt Amerikába.
A „tett helyszínén” ma is álló, időközben műemléki védettség alá helyezett „ivánci kereszt”-et, a gazda halála után, a bánatos anya állíttatta, fiának emlékére.
Az élete végéig lelkiismeret furdalással küszködő szomszéd a borzalmas titkot nem akarta sírba vinni, és halálos ágyán a falu bírájának elmesélte. A rémtörténet szép lassan szájról-szájra terjedt végül a bíró, nem sokkal halála előtt, elmesélte az újságírónak.
A már első hallásra is életszerütlen történetet, néhány éve, a szombathelyi televízió fesztiváldíjas dokumentumfilmje akaratlanul is kanonizálta.
A szóbeszédnek természetesen semmilyen valós alapja sincsen. Ezt először a muzeológusok bizonyították, amikor a műemlék kereszt környékén végzett ásatás sem csontokat, sem más emberi maradványokat nem hozott felszínre. De a cáfolatban a dokumentumok is segítségünkre jöttek.
Az ivánci anyakönyvek átlapozásával gyorsan rábukkantunk Sebők Jánosra, aki 1887-ben kötött házasságot Vadász Annával. Három gyermekük született, két leány és az állítólag agyonütött Jancsi nevű fiú. A kisebbik leány még gyermekkorában meghalt, a nagyobbik 1920-ban ment férjhez. Az apa 1927-ben, az anyja 1944-ben hunyt el. Tovább haladva az időben következik a meglepetés: az agyonütött fiú, vagy ha jobban tetszik, az „Amerikába kivándorolt tehénpásztor”, a faluban élte le életét és 1959-ben az ivánci szociális otthonban halt meg végelgyengülésben.
Az „ivánci kereszt” sztori ékesen példázza, hogy John Ford megfigyelése nem csak Amerikában is igaz.

Sobri Jóska, Rózsa Sándor után a leghíresebb magyar betyár. A Dunántúlon igazi kultusza van. Mesék, dalok és táncok máig őrzik a szép arcú, jóvágású férfi emlékét. A szóbeszéd szerint valóságos „paraszt-Adonisz” volt. Amikor a börtönből közmunkára vezették nemcsak a cselédlányok, de még a szombathelyi úrinők is fürkésző tekintettel követték. Sobri – eredeti nevén Pap József – a Bögöte (Vas megye) községhez tartozó Erdődi-majorban született. Apja, Pap István a Sopron megyei Sobor faluból érkezett kanásznak a grófi uradalomba. Innen ered a Sobri ragadványnév.

A kis Jóska alig nőtt ki a gyermekkorból, amikor disznólopás miatt pálcázásra és két év börtönre ítélték. A néphagyomány szerint megtanult írni, olvasni és gyengéd szálak fűzték a szombathelyi börtönparancsnok feleségéhez. Amikor, kiszabadulása után, 1835-ben Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt már cifra ruhát viselő kalandor volt.

Társát elfogták és felakasztották Sobri elszökött, de ettől kezdve nem volt számára más, csak a bujdosás. Vakmerő rablásai révén fokozatosan a szegénylegények vezérévé vált. Vas, Zala, Győr és Veszprém megyék erdős vidékein garázdálkodtak. Gazdag számadó juhászokat, kereskedőket fosztottak ki. Alvezérével Milfajt Ferkóval 1836-ban követték el talán leghíresebb tettüket, amikor Kónyiban a győri káptalan pénztárát kifosztva, az utolsó fillért is elvitték. Legendás, szegényeket segítő alakká vált, akinek olyan rabló támadásokat is a számlájára írtak, amelyekhez semmi köze sem volt. Hunkár Antal inszurgens ezredes szolgagyőri kastélyának kirablása azonban már végzetesnek bizonyult. A befolyásos katonai parancsnok a nádornál és az uralkodónál is panaszt tett. A közbiztonság helyreállítása és a bűnözés megállítása érdekében a hatóságok hat vármegye katonaságát mozgósították és valóságos hajtóvadászatot rendeltek el Sobri kézre kerítésére. Fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki. Ennek lehetett a következménye, hogy bandájuk szétvált. A Milfajt vezette társaságot 1836 decemberében a Vértesben bekerítették. A lövöldözésben megsebesült vezért elfogták, és a rögtönítélő bíróság a helyszínen felakasztatta. Sobri a Bakonyon át délre menekült. Társaival együtt 1837. február 17-én Lápafőnél, Somogy és Tolna vármegye határán, érték utol. A sarokba szorított betyárok bátran védekeztek, és sebesülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a 30-35 főnyi katonára, akik végül mégis a közelébe férkőztek és amikor egy tiszt lándzsával rontott rá, rádöbbent, hogy innen nem tud elmenekülni és szíven lőtte magát.

Sobri – akárcsak napjaink hírességei – bálványozói szemében nem halhatott meg „csak úgy” Még évtizedek múlva is látták feltűnni urasági inasként, gazdag alföldi számadóként, voltak akik esküdtek rá: „gyógyszerész lett Amerikában”. A századfordulós ponyvakiadványok kiszínezték kalandos életét, de szereplője volt Krúdy Gyula több novellájának is. Répa Rozival való romantikus szerelmét Eötvös Károly „Balatoni utazás”-a örökítette meg.

Andy Warhol Pablo Picasso után a világ második legkeresettebb művésze. Az Artprice szakmai internetes portál szerint műveiből tavaly, árveréseken, világszerte 788 tétel kelt el, összesen 199,4 millió dollár értékben, Picasso-művekért pedig összesen 339,2 millió dollárt fizettek.

Pop-art az Isten háta mögött részletei…