Eric Clapton annyira része a rocktörténelemnek, amennyire csak lehet.
„Slowhand” = „lassúkezű” becenevét a Yardbirds-menedzser Giorgio Gomelsky – kimondani is sok – ötvenkét éve adta. Mert Clapton sajátos játékával és elhivatottságával már egészen fiatalon nagy feltűnést keltett. A „Yardbirds”-ből John Mayall „Bluesbreakers”-ébe, igazolt, de igazi nagy dobása a Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel – létrehozott „Cream” volt. Az alig két esztendei együttműködés több mint 35 millió eladott lemezt hozott és Clapton a földkerekség legnagyobb hatású gitárosai közé lépett elő.
Jimi Hendrix mondta róla: „Ő az a fehér, aki úgy játssza a bluest, akár egy fekete.” A Cream nótái közül a „Sunshine of Your Love” vagy a „White Room” máig etalonnak számít. Ezután a másik „szupergroup”, a „Blind Faitht” következett, de mire a rajongók elalélhattak volna, már meg is szűnt. Nem sokon múlt, hogy a „rock Babylon” Claptont is el nem nyelte. Botrányai, barátja George Harrison felesége iránt érzett beteljesülő, de szomorú véget érő szerelme, heroin-, majd alkoholfüggősége, zenésztársainak tragédiái, és végül a legszörnyűbb csapás, amikor négyéves kisfia, New Yorkban kizuhant egy ötvenharmadik emeleti ablakból. Ezekben az években önállóan és a „Derek és a Dominos”-al dolgozott. Felvételei közül klasszikussá lett a „Let It Rain”, a „Layla”, az „After Midnight”, az „I Shot the Sheriff”, a „Tears In Heaven” és a rá talán legjellemzőbb, a „Forever Man”.
Elvégre, a hetvenedik születésnapját ünneplő gitárfenomén, akinek játéka igazodási pont a rhythm and bluesban és alapvetés a rock egyetemes történetében, halhatatlan.