Pop-art az Isten háta mögött

Andy Warhol Pablo Picasso után a világ második legkeresettebb művésze. Az Artprice szakmai internetes portál szerint műveiből tavaly, árveréseken, világszerte 788 tétel kelt el, összesen 199,4 millió dollár értékben, Picasso-művekért pedig összesen 339,2 millió dollárt fizettek.

Andy Warhol

2013-ban Kassa lett Európa Kulturális Fővárosa és a város nem véletlenül szánja képzőművészeti hívó szónak Andy Warholt. Ez csak első pillantásra tűnik megalapozatlannak és abból fakad, hogy még a pop-art rajongói közül se tudja mindenki, hogy Andy Warhol magyarországi gyökerekkel rendelkezik.

Az 1928-ban Pittsburgh-ben, született művész szülei, Andrej és Júlia Warchola ugyanis magyar állampolgárként vándoroltak ki az USA-ba az első világháború előtt. A ruszin nyelvet beszélő házaspár Mikóról (ma Miková, Szlovákia) indult el a tengeren túlra. Andy festészetet tanult és a hatvanas években készítette első, pop-art stílusú műveit, melyek közül a legismertebb a Campbell leveses doboz és Marilyn Monroe portréja. Később filmrendezéssel, könyvkiadással, videó klipek forgatásával és lemezborító-készítéssel is foglalkozott. 1987-ben hunyt el New Yorkban.

 

Andy Warhol soha sem járt szülei szülőföldjén, de bátyja, John, fél évvel Andy halála után ellátogatott az Isten háta mögé. Elment Mikóra és a szomszédos alig több mint hatezer lakosú Mezőlaborcba, (Medzilaborce, Szlovákia). Az a nagyszerű ötlete támadt, hogy „Andy, a művei által fog ide hazatérni”. Az Andy Warhol Alapítvány azután megvásárolta és kibővítette Mezőlaborc düledező kultúrházát. A munka 1991-ig tartott, amikor a már világhíres művész alkotásainak és használati tárgyainak bemutatásával megnyílt az Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum.

A Kassától több mint 100 km-re, a szlovák –ukrán – lengyel hármas határ közelében, festői környezetben fekvő kisváros lassan másfél évtizede ad otthont a művész 170 eredeti művének, használati tárgyainak. Andy Warhol pályájának legjelentősebb korszakait nagy anyagbőséggel bemutató interaktív múzeum három állandó kiállítással rendelkezik. Warhol művei mellett megtekinthetők másik bátyjának, Paulnak és unokaöccsének, a Jamesnek az alkotásai is. Sokkal több ez, mint egy százmilliós értékeket bemutató művészeti tárlat. Legemberibb motívumai azok a tárgyak és dokumentumok, amelyek a Warchola család származását mutatják be. Andy életében édesanyja igen fontos szerepet játszott. A mama sose tanult meg angolul, és fiával élete végéig egy különleges ruszin-angol keveréknyelven beszélt. Kislánykorától használt ruszin szövegű bibliájának felnagyított lapjaival egy egész terem van kitapétázva. Láthatjuk rokonaival folytatott levezését, megismerhetjük a mikói ruszin közösség múltját, életét, a Warchola család közeli és távoli rokonságát, kapcsolatait. A profi módon rendezett anyagban kiválóan el lehet igazodni még akkor is, ha a látogató se angolul se szlovákul nem tud. Ennek bizonyítéka az évente itt megforduló körülbelül 20 ezer látogató. A vendégkönyvet lapozgatva Dél-Afrikától Japánig, Ausztráliától Norvégiáig világ számtalan nyelvén olvashatók bejegyzések.

Marilyn Monroe Niagara című 1953-ban készült filmjének reklámjához mosolygós portréfotó készült a hollywoodi filmsztárról. Warhol 1962-ben, ennek alapján, 12 darabos, változó méretű és eltérő színkompozíciójú, jellegzetes selyem szitanyomat-sorozatot készített. A sorozat citromsárga hátterű, „Lemon Marilyn” című darabját első önálló New York-i kiállításán 250 dollárért sikerült eladnia.

A legközelebbi aukción a”Lemon Marilyn”-ért15 millió dollárról indul a licit, amely ha elkel, minden idők legdrágább Warhol-műve lehet, és ez lesz a tizedik, amelyért több mint 10 millió dollárt adnak. Az 50,8-szor 40,64 centiméteres alkotás vételi ára megdöntheti a jelenlegi Warhol-árverési rekordot. Ezt Joseph Lau Hong Kong-i milliárdos állította be, aki 17,4 millió dollárt adott Mao Ce Tung portréjáért.

John Warhola még 1991-ben megkapta a díszpolgári címet Mezőlaborc városától, 2002 novemberében pedig a múzeum előtti szökőkút is elkészült, amelynek közepén Juraj Bartusz szobrászművész bronz Andy Warhol-ja áll, a rá jellemző testtartásban, napszemüvegben, esernyővel. A város is pop-art-osodik, Campbell dobozos buszmegállók, hirdetőoszlopok, transzformátorházak próbálnak színt, életet, vinni a szocializmus fantáziátlan,’újbrutalista’ városképébe.

Kassára Márai miatt illik elmenni, és ha valaki rászánja magát, ne legyen rest még száz kilométert megtenni. Mezőlaborc és Andy Warhol feltétlenül megéri a fáradtságot!