Winnetou kitalálója

Karl May (gyakran May Károly) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója. Eleinte tanárként dolgozott, könyvei 1875-től jelentek meg. Észak-Amerikában 1908-ban járt először, de akkor sem utazott a Buffalonál nyugatabbra. A vadnyugati környezet közvetlen ismeretének hiányát sikerrel pótolta élénk képzeletével, széles körű olvasottságával, korabeli térképek, útleírások, néprajzi és nyelvészeti publikációk tanulmányozásával.

Karl May
Karl May

Regényhősei gyakran német származásúak voltak, és megfeleltek a „nemes vadember” romantikus ideáljának. Ábrázolásaiban az indiánok hősként jelennek meg, mint a romlott, fehér, törvényen kívüliek ártatlan áldozatai. Amerikában játszódó könyveiben megteremtette az apacs törzsfőnök Winnetou karakterét, és Old Shatterhand-et, Winnetou fehér bőrű vértestvérét, a maga alteregóját, (egyesek szerint Shatterhand alakját a magyar etnológusról, Xántus Jánosról, mintázta.)

KarlMay 02

Hasonlóan sikeresnek bizonyultak Arábiában játszódó regényei is. Itt a narrátor-főszereplő a Kara Ben Nemsi. Karl May munkái hihetetlen sikereket arattak Európában. Műveit több mint harminc nyelvre, még latinra is, lefordították, de angolul, egy lelkes ausztrál fordító jóvoltából, csak néhány könyve olvasható.

Gojko Mitič
Gojko Mitič

Vadnyugati témájú könyvei alapján több filmet is forgattak. A Gojko Mitič filmek azonban többnyire Jugoszlávia hegyei között játszódtak.

Gojko Mitič
Gojko Mitič

Karl May kalandregényeit híres emberek, Albert Einstein, Hermann Hesse, de Adolf Hitler is szívesen olvasták. Carl Zuckmayer német író még a lányát is Winnetou-ról nevezte el. Népszerűsége napjainkban is töretlen, világszerte több mint 200 millió May-könyvet értékesítettek. Karl May 70 évetsen 1912. március 30-án halt meg, Radebeul (Szászország) temetőjében nyugszik.

Karl May sírja
Karl May sírja

Kosztolányi születésnapjára

Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én Szabadkán született. Sokan vannak, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi verseit szeretik legjobban, sőt van, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak, olyanok is akik szerint Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, viszont prózája a magyar regény- és novellairodalom csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom mestereitől százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, ő volt a mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró – akkor meg kell állapítani, hogy bár rajongói néha túloznak, egy igen jelentékeny, irodalmi alakkal állunk szemben, aki alkalmas arra, hogy kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső munkássága egységbe foglalja a 20. század elejének dekadenciával, halálkultusszal teli gondolati formáit és az impresszionizmussal, szecesszióval áthatott stílusirányait. Költészetének csúcspontjai a „Szegény kisgyermek panaszai” című versciklus, valamint életművének lezárásaként írt a „Számadás” kötet. Jelentős volt hírlapírói tevékenysége. Írásművészetének esztétikai vonása a lázadás (Édes Anna), a játék (Esti Kornél), a lélektaniság (Nero, a véres költő).

13-Kosztolanyi-Dezso-Pacsirta+Esti-Kornel.qxd

Megfilmesített remekművei az „Aranysárkány” és a „Pacsirta”. Érdekes, hogy bár életéről felesége, Harmos Ilona és Levendel Júlia is írt könyvet, mind a mai napig nem létezik tudományos igénnyel megírt, filológiailag hiteles Kosztolányi életrajz. A 20. századi magyar széppróza egyik meghatározó alakja 51 éves volt, amikor súlyos betegségben meghalt.

kosztolanyi_budapest_tabor

Welcome Seuso!

Sümegh Józsefet 1980. december 15-én Polgárdi település szőlőhegyi részén, a Borbély-pincében találták felakasztva.

A sorkatonai szolgálatát töltő áldozat, eltávozásról jött haza és Polgárdi egyik kocsmából két idegennel Kőszárhegy felé indult. Ekkor látták utoljára. A fiatalember halálát öngyilkosságnak akarták beállítani, de ismerősei szerint, semmi oka sem volt, hogy megölje magát.

Sümegh József
Sümegh József

A helyi legenda szerint a kincseket Sümegh három évvel korábban találta a Polgárdi kőbányában. Egy időközben előkerült tanú szerint, egy üregben, üstbe zsúfolva, 41 tárgyat találtak, amelyeket Sümegh Polgárdiban lévő házának pincéjében rejtettek el. A Scotland Yard nyomozása szerint, a ma „Seuso-kincs”-ként ismert tizennégy ezüst tárgyat, nyugati gyűjtők, 1980 és 1987 között vásárolták Halim Korban libanoni születésű kereskedőtől, aki hamis exportpapírokat mellékelt hozzájuk. Az első hat darabot Sir Peter Wilson, az angol Sotheby’s cég akkori elnöke vette meg, ő vonta be az üzletbe lord Northamptont, aki a Sotheby’s révén, nyilvános árverésen akarta értékesíteni a páratlan szépségű tárgyakat.

Seuso-kincsek

A magyar szakértők szerint, az ezüstkészlet, Seuso egy Pannoniában élő, gazdag tartományi főtisztviselő részére készült, aki a Kr. u.. 4. században élt. A híres Seuso-tál palotát és kertben lakmározó társaságot, vadász-halász életképet, valamint egy tavat ábrázol, amely fölött a Pelso azaz Balaton felirat olvasható.

1512290_875300745829310_1965664506_n

Ennek, és más közvetett bizonyítékok alapján, a magyar kormány, 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, de az amerikai bíróság szerint nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területéről valók 40 millió font (kb. 16 milliárd forint) kikiáltási árú tárgyak. 2006-ban a brit tulajdonos ismét eladásra kínálta fel a kincset, azóta folytak atárgyalások zárt ajtók mögött. Két éve a sajtóban Zelnik István műgyűjtő beszélt arról, hogy több milliárd forintért megvenné és hazahozná a vitatott tulajdonjogú tárgyakat, amelyekből, most a miniszterelnök bejelentése szerint, hét darab hazakerült. Welcome Seuso! (277-14)

A Zene Világnapjának kitalálója

A Zene Világnapját  Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész találta ki 1975-ben, hogy legyen egy nap, amelynek főszereplője a zene. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” – mondta New York-ban. A 20. század egyik legkiválóbb muzsikusa. Csodagyerekként vált híressé, aki egyszerű nemes előadású, kristályosan tiszta játékú, magával ragadó művész egyéniséggé érett. Az ő felfogásában a művek új életre keltek. Gyermekként vált legendává és az is maradt élete végéig. Tizenegy esztendős volt, amikor Persinger tanítványaként bemutatkozott. A New York-i Szimfonikusokkal adott koncert óriási sikert aratott, megragadó művészi előadásával ámulatba ejtette a hallgatóságot. Európai koncertkörútjai során ismerkedett meg G. Enescuval és A. Busch-sal, akiknél éveken keresztül folytatta tanulmányait.

Yehudi Menuhin 80
Yehudi Menuhin

A II. Világháború alatt 500 koncertet adott jótékony céllal a frontkatonák előtt. Karizmatikus egyéniségével az egyetemes zenei kultúrát szolgálta. Így került közeli kapcsolatba Amerikában Bartók Bélával: ezt követően lett műveinek előadója és terjesztője. Bartók az ő számára írta a hegedű szólószonátát Nagyon fontosnak tartotta az ifjúság zenei nevelését, a számkivetettek istápolását. Doráti Antalt követve vezette Németországban az 1956 után alakult „Philharmonica Hungaricát”. Tanítványai közé tartozik Nigel Kennedy, és Erdélyi Csaba magyar brácsaművész is. Könyveiben szívesen osztotta meg a közönséggel a zenével, a művészetelmélettel kapcsolatos gondolatait. Menuhin a zene minden stílusát kedvelte, jazz- felvételeket készített többek között Stéphane Grapellivell.

Menuhin Vivaldi 4 évszak c. lemeze

1996-ban Budapesten ünnepelte 80. születésnapját. több ország becsületrendjével is kitüntették, Erzsébet királynő Tiszteletbeli Lovaggá ütötte. Megkapta a Nehru Békedíjat is a nemzetközi megbékélésben vállalt kiemelkedő szerepéért. 1969-ben titkos szavazással az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé választották. 83 éves korában, 1999. március 12-én Berlinben hunyt el.

Yehudi Menuhin_&_Stephane_Grappelli
Yehudi Menuhin és Stephane Grappelli