Jules Verne, vagy ahogy nálunk mondják Verne Gyula, 1905. március 24-én halt meg. A sikeres ügyvéd fia az egyetem elvégzése után a jogi pálya helyett a színházat választotta. Egymás után írta a könnyed és sikeres bulvárdarabokat, számos sanzon is bizonyítja költői vénáját. Figyelmét azonban egyre inkább a kor tudományos-technikai újdonságai, felfedezései kötötték le. 1862-ben a Hetzel kiadóval, szerződést kötött, hogy évenként két regényt ír, a ’Rendkívüli utazások’ sorozatba.
A kapcsolat első „terméke” az ‘Öt hét léghajón’ című regény volt, amely példátlan sikert aratott. Verne ezzel azonnal híres, majd világhíres lett. Egy éven belül 11 nyelvre lefordították. A léghajót már az előző század végén feltalálták a Montgolfier-testvérek, és az egész világ csodálatára fel is szálltak vele. Attól fogva a tudomány és a technika egyik fő célkitűzése volt, hogy az ember repülni tudjon. Verne kitalált egy kalandos kedvű nagy tudóst, aki hőlégballonba száll néhány társával, és sorsukat a szelekre bízva hintáznak át óriási területeket. Az 1863-ban megjelent könyv sikere átütő volt, a kaland földrajzi ismeretterjesztéssé, a földrajz pedig kalanddá vált.
Egy UNESCO-statisztika szerint a Biblia után Verne regényei jelentek meg a legnagyobb példányszámban a világon. Itthon is nemzedékek nőttek fel rajta Évtizedeken keresztül rongyosra olvasták a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, és a Kétévi vakáció köteteit. Páratlan népszerűségének titkát egyre kutatják, de abban mindenki egyetért, hogy akár ismert helyekre, akár képzeletbeli tájakra kalauzolja olvasóit, azt szelíd humorral, rendkívül plasztikus képekkel és érzékletes leírásokkal teszi. Megszámolták, hogy összesen száznyolc fantasztikus tervet és találmányt írt le. Ezekből az űrhajó, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba, a hangosfilm – és még tucatnyi más – már megvalósult. Verne azonban vizionálta a tudományos-technikai fejlődés átkait, a környezetszennyezést, állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot és az olajfoltos tengereket is.
Verne könyv-kultuszról manapság már nem beszélhetünk, műveit azonban más műfajok, a mai napig feldolgozzák. Egy rajongója mondta róla: „Mindig valami újat találunk Vernénél, ez a világok világa.”