Szerző: lomtár

Eric Clapton annyira része a rocktörténelemnek, amennyire csak lehet.

„Slowhand” = „lassúkezű” becenevét a Yardbirds-menedzser Giorgio Gomelsky – kimondani is sok – ötvenkét éve adta. Mert Clapton sajátos játékával és elhivatottságával már egészen fiatalon nagy feltűnést keltett. A „Yardbirds”-ből John Mayall „Bluesbreakers”-ébe, igazolt, de igazi nagy dobása a Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel – létrehozott „Cream” volt. Az alig két esztendei együttműködés több mint 35 millió eladott lemezt hozott és Clapton a földkerekség legnagyobb hatású gitárosai közé lépett elő.

Jimi Hendrix mondta róla: „Ő az a fehér, aki úgy játssza a bluest, akár egy fekete.” A Cream nótái közül a „Sunshine of Your Love” vagy a „White Room” máig etalonnak számít. Ezután a másik „szupergroup”, a „Blind Faitht” következett, de mire a rajongók elalélhattak volna, már meg is szűnt. Nem sokon múlt, hogy a „rock Babylon” Claptont is el nem nyelte. Botrányai, barátja George Harrison felesége iránt érzett beteljesülő, de szomorú véget érő szerelme, heroin-, majd alkoholfüggősége, zenésztársainak tragédiái, és végül a legszörnyűbb csapás, amikor négyéves kisfia, New Yorkban kizuhant egy ötvenharmadik emeleti ablakból. Ezekben az években önállóan és a „Derek és a Dominos”-al dolgozott. Felvételei közül klasszikussá lett a „Let It Rain”, a „Layla”, az „After Midnight”, az „I Shot the Sheriff”, a „Tears In Heaven” és a rá talán legjellemzőbb, a „Forever Man”.

Elvégre, a hetvenedik születésnapját ünneplő gitárfenomén, akinek játéka igazodási pont a rhythm and bluesban és alapvetés a rock egyetemes történetében, halhatatlan.

Marlene Dietrich 1901. december 27-én Berlinben született. A weimari Zeneművészeti Főiskolára járt, de ígéretes karrierjét, egy krónikus ínhüvelygyulladás kettétörte. Színésznőként színpadi darabokban játszott. Első férje Rudolf Sieber révén kapott filmszerepeket. 1930-ban „A kék angyal című filmmel kezdődtek hazai majd nemzetközi sikerei.

1931-ben a Marokkó címû filmbeli szerepéért. Oscar-díjra jelölték. Hollywoodba ment és Alfred Hitchcock, Ernst Lubitsch, Orson Welles és Billy Wilder rendezők filmjeiben kapott főszerepeket. 1936-ban Joseph Göbbels Hitler utasítására hazahívta, de Dietrich visszautasította az ajánlatot és 1939-ben felvette az amerikai állampolgárságot. A második világháború frontjain énekesnőként az amerikai katonáknak tartott előadásokat. 1947-ben megkapta a civilek által elérhető legmagasabb „Medal of Freedom” amerikai kitüntetést, 1950-ben a Francia Becsületrend lovagja lett. 1953-tól kizárólag énekesnőként lépett színpadra.1961-ben forgatta utolsó „Ítélet Nürnbergben” című nagy játékfilmjét. Önéletrajzírói szerint leszbikus volt, depresszióval és alkoholizmussal küzdött. 1975-es combnyaktörése miatt legutolsó filmszerepét, tolószékben játszotta. A forgatás után teljesen visszavonultságban párizsi lakásában élt. Évekkel később Maximilian Schell kérésére vállalta, hogy az életéről készült „Marlene” című dokumentumfilmben a hangja megszólaljon. 1992-ben Párizsban halt meg. T  itkárnője Norma Bosquet, azt állította, hogy a színésznő altató-túladagolással lett öngyilkos. Marlene Dietrichet kívánságának megfelelően Berlinben temették el. 2002-ben szülővárosa posztumusz díszpolgárává avatta.